Hűségprogramunk keretében a vásárlók minden vásárlás után, a vásárlás nettó értékének 2%-ért hűségpontokat kapnak, amelyeket a következő vásárlások során azonnal beváltathatnak, nálunk 1 pont 1 forintot ér.
Szenzációs polisztirol akciót indítottunk 2024. március 11-től március 31-ig. Ebben az időszakban nagyon kedvező áron kínáljuk polisztirol termékeinket.
Sárkány László 2024. március 11-től irányítja a Poolgarden Kft értékesítését. A szakember korábban az Fluidra Magyarország Kft-nél és az Aqualing Kft-nél irányította az értékesítési csapatot.
A Poolgarden Kft. új uszodetechnikai nagykereskedőként jelent meg a magyar piacon. A vállalatot tapasztalt szakemberek alapították azzal a céllal, hogy a kiváló termékek mellett magas színvonalú és innovatív szolgáltatásokat nyújtsanak a vásárlóknak. A kínálatot a világ legismertebb és legnagyobb gyártóinak termékei alkotják, mint a Hayward, Kripsol, Sugar Valley, Haogenplast, Renolit, Aquagem, Aquark, Badu.
Vásárlási feltételek
Hatályos: 2024.04.22
BEVEZETÉS
(1) Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF vagy Szerződés) hatálya kizárólag az Eladó nagykereskedelmi partnereivel, mint Vevőkkel kötött kereskedelmi ügyletekre terjed ki. Jelen ÁSZF tartalmazza a biztosított szolgáltatás igénybevételének, az igénybevevő/vevő (továbbiakban: Vevő) általi használatának magyar nyelven íródott feltételeit.
(2) A honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet ezen ÁSZF nem tartalmaz, a honlapon elérhető tájékoztatások nyújtják. A Vevő a honlap használatával tudomásul veszi és elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat, azaz a Vevő különösen a szolgáltatás, áruvásárlás igénybevétellel elismeri az ÁSZF szabályozását, annak minden pontját magára nézve kötelezőként fogadva el . Jelen dokumentum nem kerül írásban felek által megkötött szerződésként külön iktatásra, ennek következtében utólag nem hozzáférhető dokumentum.
Kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal. Az ÁSZF elválaszthatatlan része az ún. Kondíciós lista, mely az ÁSZF által nem szabályozott, az Eladó és Vevő közötti adásvételi ügyletek további lényeges feltételeit rögzítik, szabályozzák.
(3) Eladó adatai:
Név: Poolgarden Kft.
Székhely: 8220 Balatonalmádi, Malomvölgyi utca 29/A
Cégjegyzékszám: 19-09-524305
Adószám: 32479944-2-19
Közösségi adószám: HU32479944
Számlavezető pénzintézet és számlaszám: Erste bank
Levelezési cím: 1223 Budapest, Halk utca 12B C1
Képviseli/képviselők: Király János
Szerződés nyelve: magyar
E-mail cím: info@poolgarden.hu (a Vevővel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési cím)
Telefonszám – Ügyfélszolgálat:
- Az ügyfélszolgálat nyitva tartási ideje: Hétfőtől-péntekig: 09:00-15:00-ig
- e-mail cím: info@poolgarden.hu
Honlap:
Definíciók és fogalmak
- Eladó:
- Vevő: Az Eladóval jelen szerződés tárgya szerint kapcsolatba és szerződéses jogviszonyba kerülő azon jogi és nem jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve gazdasági tevékenységet folytató magánszemély, aki az Eladó termékeit viszonteladóként, tovább értékesítéscéljából kívánja megvásárolni.
- Kondíciós táblázat: A szerződéses árak számszerűsített, Szerződő felek egyéb vállalásait és kötelezettségeit tartalmazó, a jelen ÁSZF elválaszthatatlan mellékletét képező dokumentum.
- Szállítási határidő: A Vevő által a leadott rendeléstől a kiszállításig napokban számított, az Eladó által vállalt maximális határidő, amikor a rendelést az Eladó által megjelölt helyen teljesíti.
Az ÁSZF tárgya
1.1 Jelen szerződés tárgya Eladó és Vevő közötti szerződéses feltételek ismertetése és azok tudomásul vétele, mely alapján Szerződő felek rögzítik a kereskedelmi viszonyuk főbb, az ügymenetet és a gazdasági kapcsolatot meghatározó szerződéses viszonyrendszerük releváns pontjait. Jelen szerződés tárgya az Eladó tulajdonában álló MEDENCE építés, telepítés és működtetéshez tartozó, kapcsolódó termékek (medence test, váz, világítástechnika, porszívók, …. kiegészítők) Eladó részéről a Vevő részére történő értékesítés általános feltételinek összessége.
1.2 Az értékesítés tárgya az Eladó által forgalmazott és eladásra felkínált, megvásárolható, vagy írásban, telefonon és/vagy e-mailben/elektronikus űrlapon megrendelhető termékek azon köre, melyre Szerződő felek adásvételi szerződést kötnek. Szerződő felek „Adásvételi szerződés”-nek minősítik a Vevő és Eladó között létrejött olyan írásos megállapodásokat, amelyben a Vevő által a jelen ÁSZF alapján leadott megrendelést Eladó visszaigazolja, melynek értelmében Eladó árut ad el, mely árut Vevő megvásárolja és melyet Eladó Vevőnek leszállít, a jelen és az egyedi adásvételek során meghatározott feltételekben foglaltaknak megfelelően. „Írásos megállapodás” a jelen feltételek értelmezésében: levélben, illetve e-mailen/elektronikus űrlapon megírt megrendelő. Eladó kizárólag magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező terméket értékesít.
Szerződés létrejötte
2.1 A jelen ÁSZF-ben foglalt feltételek alkalmazandók Vevőnek Eladónál történő valamennyi megrendelésére, Eladó által adott valamennyi árajánlatra és ajánlatra, Vevő megrendeléseinek Eladó általi elfogadására, tudomásul vételére és visszaigazolására és valamennyi Kondíciós listára és Adásvételi szerződésre, továbbá mindezek mellékleteire, kivéve és amely mértékig Eladó kifejezett írásos hozzájárulását adja az ettől való eltéréshez. Amennyiben Vevő ajánlatában vagy ajánlat elfogadásában olyan üzleti, adásvételi feltételekre hivatkozik, melyek ellentétesek a jelen ÁSZF feltételekkel, az Adásvételi szerződés kizárólag olyan mértékig jön létre, ameddig az nem ellentétes jelen szerződésben foglalt feltételekkel.
2.2 Adásvételi szerződés csak a Vevő által Eladónak megküldött írásos megrendelés kézhez vétele, a megrendelésnek Eladó általi írásos visszaigazolása után jön létre, ha az alábbi feltételek teljesülnek. Vevő írásos megrendelést küld Eladónak, melyben vagy az Eladó legfrissebb katalógusa szerinti termékkínálat vagy Eladó írásos ajánlata alapján pontosan megnevezi a rendelni kívánt árut. A vásárlás során a minimális rendelés összege nincs limitálva.
A megrendelésnek tartalmaznia kell konkrétan:
- a megrendelt áru meghatározását (mennyiség és műszaki adatok, stb.);
- az árat
- megrendelt áru kért leszállításának határidejét;
- a szállítási címet
- a Vevő adatait (pl. CÉGNÉV, székhely megjelölés, cégjegyzékszám társas vállalkozás esetén).
Az első megrendelésnek tartalmaznia kell a megrendelés aláírásakor a hatályos cégkivonatot társas vállalkozás esetén és a szerződés aláírására jogosult személy/ek aláírási mintáját vagy aláírási címpéldányát. Vevő köteles haladéktalanul értesíteni Eladót minden, a fenti dokumentumokban szereplő adatokban bekövetkezett változásról.
2.3 Szerződő felek között az alkalmazandó árképzés szerint amennyiben a beszállító részéről Eladó rendelkezik a Vevőnek átadott aktuális árjegyzékkel, fogyasztói árlistával (azaz vevői értékesítési kiskereskedelmi listaár), úgy az Eladó által megadott vagy általa kiadott hivatalos fogyasztói árlistához (Vevői értékesítési kiskereskedelmi lista) képest %-os mértékű kedvezményt ad saját beszerzési árához viszonyítottan. A listaár a vevő kiskereskedelmi fogyasztói árának minősül, a kedvezmény pedig a terméknek az Eladó beszerzési ára és a Vevő értékesítési ára közötti különbségnek (mely megegyezik a vevői árrés-tömeggel). A kedvezmény mértékét a Szerződő felek között érvényes Kondíciós táblázat tartalmazza, mely mindenkor jelen ÁSZF melléklete.
2.4 A Vevő írásos árajánlatkérése alapján Szerződő felek megállapodhatnak egyedi ármeghatározásban az árajánlatkérésben szereplő konkrét projektre. Az Eladó árjegyzékben nem szereplő cikkek, (főként pl. alkatrészek) esetén fenntartja magának a jogot az egyedi árképzésre. Az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy az Árjegyzékben szereplő termékek tervezett árváltozásait tizennégy (14) nappal korábban írásban közli.
2.5 Az Eladó fenntartja továbbá a jogot az azonnali egyoldalú árváltozásra, amennyiben a HUF/EURÓ árfolyam az importra nézve tartósan kedvezőtlenül alakul. Eladó a medence üzletágra vonatkozóan árfolyamfüggő sávos listaár rendszert vezet be egy árfolyamsávval.
Alkalmazni rendelt árfolyamsáv és árkorrekció a következő:
- X Listaárakhoz viszonyított +0,0% árkorrekcióval
Eladó az árfolyamsávokat a tárgyidőszakot megelőző két heti Magyar Nemzeti Bank HUF/EUR átlagárfolyama alapján állítja be. Az árfolyamkorrekciót csak és kizárólag az import nagykereskedelmi importtermékekre kell alkalmazni.
2.6 A Vevő a megvásárolni kívánt áruk listáját, mint megrendelést mindenkor e-mail-ben/elektronikus űrlapon juttatja el az Eladóhoz, aki azt 8 munkaórán belül a vevői igénynek megfelelően e-mailen visszaigazolja (hétfő-től péntekig nyitva tartási időben (8:00-16:00 óráig), feltüntetve a Vevő egyedi azonosító számát. A megrendelésben a Vevő köteles pontosan feltüntetni a megrendelt áru megnevezését és mennyiségét, valamint az átvétel helyét. Köteles nyilatkozni arról, hogy az áru fuvarozásáról maga gondoskodik-e.
2.7 Amennyiben Eladó elfogadja a vevői rendelést, azt haladéktalanul, de nem később, mint a kézbesítéstől számított 3 (három) munkanapon belül Vevő részére visszaigazolja. Az egyedi Adásvételi szerződés akkor jön létre érvényesen és joghatályosan, amikor Eladó a megrendelést a jelen feltételekben meghatározott adatok alapján visszaigazolja a Vevő részére. A jelen 2. pontban foglaltak hiánytalan teljesüléséig a Felek ajánlatai indikatívak, kötelező hatály nem keletkezik Eladó felé.
2.8 Az egyedi Adásvételi szerződés létrejötte hatályon kívül helyez minden, az adott megrendelésre vonatkozó korábbi iratot, levelezést, egyeztetést. Az érvényes egyedi Adásvételi szerződés ezek helyébe lép. Ezen egyedi Adásvételi szerződés része ugyanakkor jogilag egyrészt a Vevő részéről történő írásos megrendelés (mely tartalmazza a termékek nevét, darabszámát cikkszámok szerint), másrészt az Eladó részéről az írásos visszaigazolás (mely tartalmazza a termék megnevezését, cikkszámát, a várható szállítási időpontot, a fizetési feltételt).
2.9 Amennyiben ezt nem teszi meg, a megrendelés a Szerződő felek számára egyaránt kötelező érvényűvé válik, és vevői szerződésszegés esetén alkalmazhatóvá válnak az ilyen esetre meghatározott, jelen szerződésben rögzített hátrányos jogkövetkezmények (kártérítés, kötbér).
Szállítási feltételek
3.1 Eladó kötelezettsége, hogy a megjelölt katalógusáron vagy egyedi megállapodás alapján fennálló kedvezményes áron a terméket leszállítsa és eladja Vevő részére. Vevő kötelezettsége, hogy az árut átvegye, és a számlában megjelölt teljesítési határidőig a fizetési kötelezettségét teljesítse.
3.2 A szállítás minden esetben a jelen Szerződésben foglaltaknak megfelelően történik. Az áru átadása eltérő megállapodás hiányában a Vevő székhelyén vagy telephelyén, a Vevő által konkrétan megjelölt helyen történik (ennek hiányában a Kondíciós listában foglaltak szerint kell eljárni). A szállítás során Eladó és Vevő kötelesek az adatszolgáltatás kölcsönös biztosítása érdekében együttműködni (pl. rendszám megadása, gépjármű megérkezés visszajelzése, folyamatos kommunikáció stb.) a szállítási feladatok hibamentes teljesítése céljából.
3.3 Kizárólag azon termékek kerülnek kiszállításra, melyeket az Eladó visszaigazolt. A szállítási nap az Eladó túrajárataihoz igazodóan kerül meghatározásra a Vevővel történt előzetes egyeztetés alapján, melytől az Eladó indokolt, szükséges esetben eltérhet. Ez utóbbi esetben az Eladó a Vevőt az áthelyezett szállítási napról legkésőbb az eredeti szállítási napot megelőző 24 órával korábban köteles értesíteni.
3.5 Szerződő felek kötelesek a szállítási feladatok elvégzése során együttműködni a NAV által működtetett E-KAER rendszer kiszolgálásában. Eladó kötelezettsége a hatályos rendelkezéseknek megfelelően külföldről behozott termékek tekintetében a környezetvédelmi termékdíj megtérítése és a nemzetközi fuvarlevélhez (CMR) kapcsolódó adatszolgáltatás.
3.6 Az áru mennyiségi és minőségi átvételét a Vevő képviselője minden esetben cégbélyegzőjével és aláírásával igazolja a szállítólevélen, ennek hiányában egyéb, az átvételt hitelesen igazoló bizonylaton. A minőségi átvétel alatt a következő értendő: A termék csomagolása sérülésmentes, azon szabad szemmel külső sérelmi nyom nem látható.
3.7 Amennyiben az átvételi helyszínen nem a Vevő által feljogosított személy kívánja átvenni a terméket, vagy nem rendelkezik bélyegzővel, illetve nem beazonosítható egyértelműen, a szállítást végző, Eladó képviseletében eljáró személy jogosult a termék átvevőjétől személyazonosító okmányt elkérni és azt a szállítólevélre rávezetni vagy az áru átadását megtagadni.
3.8 Vevő jogosult a termék átvételéről meghatalmazás útján gondoskodni. A Vevő legkésőbb a kiszállítást megelőző 24 óráig igényelheti a meghatalmazásos áru átvételt. Meghatalmazás esetén Vevő köteles írásban eljuttatni az Eladóhoz a meghatalmazással egyidejűleg a Vevő 30 napnál nem régebbi cégkivonat másolatát, továbbá aláírási címpéldány másolatát, vagy aláírás mintáját. A meghatalmazott köteles átadni a meghatalmazás eredeti példányát, melyben a meghatalmazó céget jegyző személy a Vevő által visszaigazolt megrendelés/ek tartalmának pontos feltüntetésével meghatalmazza a meghatalmazottat a termékek átvételére és elszállítására.
3.9 Vevő jogosult a megrendelt termékeket Eladó székhelyén is átvenni a következő feltételek mellett. Amennyiben Vevő vállalja, hogy maga gondoskodik az áru szállításáról, úgy azt az Eladó értesítésének kézhezvételétől számított módon, az Eladó által megjelölt időponttól időpontig meg kell tennie. A vételár változatlan marad abban az esetben is, ha azt a Vevő saját költségén maga szállítja el. A megrendelés visszaigazoláson szereplő szállítási határidő utáni munkanaptól hétfőtől péntekig 08:30-15:30 órai időszakban van lehetőség a személyes átvételre oly módon, hogy a Vevő a megrendelésen köteles feltüntetni, miszerint az adott rendelés mely tételeit szeretné meghatalmazottja által Eladó székhelyén átvenni. Aznap leadott, illetve vissza nem igazolt megrendelést meghatalmazott útján aznap átvenni nem lehetséges.
3.10 Vevő részéről bármely további, Eladó által jóváhagyott kérés az áru cseréjére vonatkozóan arányosan meghosszabbítja a megállapodásban foglalt szállítási határidőt annyi idővel, amennyi időre Eladónak az áru cseréjéhez szüksége van.
3.11 Amennyiben a Vevő a szállítás időpontjában az eredetileg megállapodott szállítási helytől eltérő átadási helyre kéri az árut, úgy a vételár magasabb fuvar- vagy üzemanyagköltség esetén az annak megfelelő összeggel megemelkedik. A kerülő úton történő fuvarozás igazolt többletköltsége felszámítható és kiszámlázható Vevő felé.
3.12 Annak igazolására, hogy az árut Eladó Vevőnek leszállította, szállítólevelet vagy más alátámasztó, bizonyítóerejét tekintve megegyező erejű dokumentumot kell kiállítani, melyben Vevő vagy Vevő nevében a fuvarozó felelősséget vállalva megerősíti, hogy az áru leszállítása és átvétele Eladó részéről Vevő részére megtörtént.
Fizetési feltételek
4.1 A termék áránál nettó, azaz a mindenkor érvényes általános forgalmi adóval (ÁFA-val) nem megemelt árak kerülnek feltüntetésre. A termékek akciós árai külön feltüntetésre kerülnek. Eladó az árváltoztatás jogát fenntartja azzal, hogy a módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. A megrendelés alapján létrejövő Adásvételi szerződésekben alkalmazott árak a rendszeresen megküldött mindenkori Kondíciós listában szereplő árképzési elv és szint szerint alakulnak. A Kondíciós listában megadott termékek eladási árszintjei kizárólag az Eladó kifejezett, írásos engedélyével hozható Vevő által harmadik fél tudomására. Az eladási árak mindenkor az egyedi Adásvételi szerződésre, az abban megjelölt cikkszám szerinti termékekre, illetve azok megjelölt mennyiségeire vonatkoznak.
4.2 Ha a vonatkozó Adásvételi szerződés másként nem rendelkezik, a megállapodás szerinti vételár tartalmazza a csomagolást, a visszaváltható tárolókat, raklapokat, kalodákat, a szállítás során az árunál használt biztonsági rögzítőket, de a nem tartalmazza a szállítás költségeket. A vételár megfizetésével összefüggő banki költségek szintén Vevőt terhelik. A Vevőre háruló fuvarköltség X HUF alatti túránkénti nettó vásárlási érték esetén az alábbi:
Tömeg (kg) HUF
0-5
5-10
10-15
15-20
20-25
25 felett kg/X Ft
Eladó jogosult fenti fuvardíjak egyoldalú módosítására az ÁSZF alapján, mely jogérvényesen vonatkozik a Vevőre.
4.3 A számlának minden tekintetben meg kell felelnie a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Vevőnek jogában áll bármely a számlán szereplő hibás vagy hiányos adattal kapcsolatban kifogással élni, oly módon, hogy a számlát a kézhezvételtől számított 3 (három) munkanapon belül visszaküldi, a hiányzó vagy hibás adatok megadásával, jelzésével. Az esetleges hibás vagy hiányos adatok nincsenek hatással a vonatkozó Adásvételi szerződésben foglalt feltételekre. Eladó alapesetben elektronikus számlát bocsájt ki. Az esedékes és átadott számlákról az Eladó mindenkor átvételi elismervényt (számlamásolatot) készít a Vevő részére.
4.4 Alkalmazható fizetési módok: átutalás, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használata (bankkártya használata honlapon/utánvétnél terminál segítségével), készpénzfizetés (kizárólag kivételes esetben, külön ügyvezetői engedély alapján!).
4.5 Alkalmazható fizetési eszköz: Ellenérték megfizetése Magyarország hivatalos fizetőeszközében, azaz magyar forintban (HUF) történik.
4.6 Fizetési határidő: Ha az egyedi Adásvételi szerződés másként nem rendelkezik, az abban megállapított vételárat a Vevőnek a számlában meghatározott határidőben, a teljesítéstől számított legkésőbb 15 naptári napos átutalással kell teljesíteni az ÁSZF hatályba lépését követően új Vevőkkel megkötött Kondíciós listák és Adásvételi szerződések esetében.
4.7 Eladó skontó kedvezményben részesítheti Vevőt. Késedelmes fizetés esetére Eladó már most kiköti, hogy Vevő a késedelembe esést követően kizárólag csak előre utalással vagy utánvétel révén az áru átvételekor fizethet, kivéve, ha ettől Eladó cégjegyzésre jogosult képviselője írásban eltekint.
4.8 Vevő vállalja, hogy a fentiek alapján a vételárat az adóügyi bizonylaton (számlán) szereplő határidő napján vagy azt megelőzően megfizeti a megegyezett fizetési mód útján és rögzített pénznemben. A fizetés Eladó bankszámlájára történő utalással történik vagy utánvétellel. A kivételes esetben engedélyezett készpénzes fizetés esetén az ellenérték átadása Eladónak a székhelyén található pénztárába történő befizetéssel, illetve a készpénznek az arra igazoltan felhatalmazott munkavállalója, fuvarozója részére történő átadásával valósulhat meg. Készpénzes kifizetés csak és kizárólag a pénzátvételt igazoló bizonylat ellenében történhet.
4.9 A fizetést akkor kell szerződésszerűen teljesítettnek tekinteni, ha Eladónak a vonatkozó számlákon feltüntetett bankszámlájára a teljes összeg esedékességig megérkezik, jóváírásra kerül, vagy ha az esedékes összegek teljes egészében készpénz formájában megfizetésre kerülnek a korábban leírtak szerint. Számlák pénzügyi rendezésekor minden esetben szükséges az érintett számlákra való hivatkozás a későbbi félreértések és a téves könyvelés elkerülése érdekében.
4.10 Szerződő felek más fizetési feltételekben is megállapodhatnak, pl. előlegfizetés, előre történő fizetés, vagy árengedmény lejárat előtti fizetés esetére. Bármely ilyen, egyedi megállapodásban rögzített fizetési feltétel szerinti fizetés késedelmes teljesítése az Adásvételi szerződés súlyos megszegésének minősül.
4.11 Fizetési késedelmembe esés esetén, amennyiben Vevő lejárt tartozása eléri vagy meghaladja a 15 napos késedelembe esést, Vevő részére csak utánvétellel lehetséges árut értékesíteni mindaddig, amíg Vevőnek lejárt fizetési határidejű tartozása áll fenn Eladóval szemben! Késedelmes fizetés esetén az Eladó a Ptk. 6:155.§. (1) - (4) bekezdések rendelkezéseiben rögzített késedelmi kamatot és a késedelmes fizetés rendezéséből adódó költségét jogosult felszámítani, továbbá jogosult a Kondíciós listában rögzített kedvezményt egyoldalúan az adott megrendelt termékből csökkenteni 0 %-al és jogosult leállítani a további teljesítést a számlák kiegyenlítésének időpontjáig. A tartozás behajtásával kapcsolatos valamennyi költséget Vevő köteles megtéríteni Eladó részére.
4.12 Eladó írásos beleegyezése nélkül Vevő nem jogosult Eladó Vevő felé fennálló tartozását Vevő Eladó felé fennálló tartozásába beszámítani. Eladónak a vonatkozó Adásvételi szerződésből fakadó bármely kötelezettségének (feltételezett) nemteljesítése esetén Vevőnek nem áll jogában kifizetéseket visszatartani és/vagy csökkenteni a vételárat. Ha Vevő a vonatkozó Adásvételi szerződés egyértelmű megjelölése (a fizetésre vonatkozó változó beazonosítás feltüntetése) nélkül fizet, Eladó szabadon dönthet az összeg felhasználásáról.
4.13 A fizetés esedékességi időpontjaira vonatkozó megállapodástól függetlenül Eladó által Vevő részére a vonatkozó Adásvételi szerződés értelmében kiállított számlák teljes összege esedékessé és azonnal megfizetendővé válik, ha Vevő bármely összeg megfizetését annak esedékességekor elmulasztja, vagy ha Eladó tudomására jutnak olyan körülmények, melyek súlyosan és károsan befolyásolják Vevő képességét, hogy bármely Adásvételi szerződésből fakadó kötelezettségét teljesítse. Ilyen esetben Eladónak jogában áll bármely Adásvételi szerződés vonatkozásában folyamatban levő és új rendelésekkel kapcsolatban előzetes fizetést kérni vagy utánvétel élni, vagy Vevővel fennálló Adásvételi szerződéseit egyoldalú nyilatkozatával felmondani.
Reklamáció és panaszkezelés
5.1 Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a vásárlói minőségi kifogást együttesen kezelik azon céllal, hogy a vásárlói elégedettség, a panaszkezelés minőségi szintje megfelelő szakértelemmel és elvárt gyorsasággal megoldódjon.
5.2 A leszállított és kiszámlázott hibamentes áru visszavásárlására nincs mód és lehetőség, amennyiben tehát nem minősül a termék hibásnak, úgy visszáruzásra nincs lehetőség. Hibás áru visszáruzására a szavatossági jog érvényesítéséhez szükséges számla- vagy egyéb alapbizonylati igazolás vagy a jótállási jegy bemutatása szükségeltetik. Vevő jogosult a hibás teljesítéssel kapcsolatosan bármely követelésének érvényesítésére a kötelező érvényű törvényi szabályozások előírásainak megfelelően. A bizonylattal történő vásárlói reklamáció csak az egyértelműen beazonosítható, számlával igazolt bizonylat felmutatásakor érvényes.
5.3 A Vevő vállalja, hogy a termékhez csomagolt Jótállási jegyen (amennyiben arra a vonatkozó rendelet előírja a kötelező jótállás biztosítását) feltünteti a vásárlás napját és bélyegzővel, valamint az értékesítő aláírásával azt ellátja, továbbá a számlával egy időben átadja a vásárlónak.
5.4 Vásárlói reklamáció esetén a Vevő a vásárló részére a Reklamációs jegyzőkönyv kötelező kitöltésének eleget tesz, és amelyet ezután eljuttat az Eladó részére a számlával és a jótállási jeggyel együttesen. A Reklamáció beérkezésének napja az online bejelentés időpontja, melyben a vásárló az ott megadott email címre visszaigazolást kap. Eladó ettől eltérő reklamációs utat is biztosít Vásárló részére oly módon, hogy panaszával élhet mind személyes bejelentés útján az Eladó székhelyén mind írásban az Eladó által megadott elérhetőségeken (levélcím, e-mail, fax).
5.5 Az áru látható minőségi hibáival kapcsolatos panaszokat Vevő köteles az árunak az adásvételi szerződésben meghatározott szállítási címre történő leszállítását követő 3 munkanapon belül bejelenteni. Amennyiben a látható hiba az áru mennyiségi hiányosságát jelenti, vagy az áru típusa, cikkszáma a rendelttől eltérő, ezt a szállítólevélen azonnal jelezni kell, feljegyzést kell írni és eltérő egyezség hiányában árut késedelem nélkül át kell adni Eladónak.
A feljegyzésnek tartalmaznia kell:
- a Vevő nevét, pontos címét,
- a kiállítás dátumát,
- a reklamált termék(ek) típusát, mennyiségét,
- a Vevő aláírását, bélyegzőjét,
- a gépjárművezető aláírását, bélyegzőjét.
Ha az áru termékhibás, úgy jegyzőkönyv kerül kiállításra. Amennyiben az Eladó egyértelműen gyártási hibát állapít meg, akkor a hibás termék jóváírásra kerül.
5.6 Az áru rejtett minőségi hibáival kapcsolatos panaszokat Vevő köteles azok tudomására jutását követően indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az árunak az adásvételi szerződésben meghatározott szállítási címre történő leszállítását követő 6 hónapon belül bejelenteni. Vevő panaszát írásos formában köteles Eladónak bejelenteni.
Az írásos panasznak tartalmaznia kell a termék alábbi azonosító adatait:
- termék megnevezése
- adásvételi szerződés/rendelés száma
- szállítólevél vagy számla száma és kiállítási dátuma, vagy a számla másolata
- hiba leírása
- amennyiben lehetséges, mellékelt minta a panasz tárgyát képező hibával
- a panasz rendezésére tett javaslat - a kár becsült összegének megadása
- alkalmas időpont, amikor Eladó felkeresheti Vevőt a kifogásolt termék megvizsgálása céljából
5.7 Ha az áru az Eladó által szervezett szállítás folyamán sérült meg, Vevőnek a következő dokumentumokat kell benyújtania: Kárjegyzőkönyv az előzetesen becsült kárösszeggel. Vevőnek kötelessége lehetővé tenni Eladó számára, hogy a panasz rendezése érdekében a hibás árut megvizsgálja. A kifogásolt árut eredeti, változatlan állapotban, a többi árutól elkülönítve kell tárolni és óvni kell az állapotromlástól. Amíg a minőségi kifogásról a panaszt az Eladó nem rendezi, az árut nem szabad felhasználni, értékesíteni, feldolgozni, megváltoztatni, vagy bármilyen módon módosítani. Ha a kifogásolt áruk vagy azok egy része harmadik félre kerül átruházásra bármikor azt követően, hogy Eladót értesítették az áru hibájával kapcsolatos panaszról, Vevőnek minden a hibával kapcsolatos kártérítési jogosultsága megszűnik. A minőségi kifogásról a panasz nem ismerhető el, ha a hibás áru tárolása nem megfelelő, és az áru a nem megfelelő tárolás és kezelés, telepítés következtében károsodik.
5.8 Hibás áru esetén Vevőnek kötelessége minden olyan intézkedést megtenni, mellyel elháríthatja vagy mérsékelheti a kárt. Eladó nem felel az áru károsodásáért, ha ezen hibákat külső események okozták (pl. a Vevő általi átszállítás esetében), nem pedig Eladó.
5.9 Hibás áruval kapcsolatos panaszok keretén belül Vevő jogosult: követelni a hibáknak a hibás áru helyettesítésére szolgáló helyettesítő áru szállításával vagy a hiányzó áru leszállításával történő javítását, vagy követelni a hibák javítását az áru javításával, amennyiben a hibák javíthatók, vagy követelni a vételár ésszerű csökkentését. Ezen rendelkezésben felsorolt jogosultságok közül Vevőnek csak akkor áll jogában választani, ha választásáról Eladót egy a hibákra vonatkozó törvényesen előírt szavatossági időben elküldött reklamációs jegyzőkönyvben/ reklamációs űrlapon értesíti. Eladó hozzájárulása nélkül Vevő nem jogosult a gyakorolt jogosultságot módosítani. Amennyiben az derül ki, hogy az áru hibája nem javítható vagy a javítás észszerűtlen költségekkel járna, Vevő kérheti helyettesítő árutermék szállítását, feltéve, ha ezt Eladótól indokolatlan késedelem nélkül kéri. Ha Eladó az áru hibáját további ésszerű határidőn belül nem javítja ki, vagy ha a határidő lejárta előtt értesíti Vevőt, hogy a hibákat nem tudja kijavítani, Vevő követelheti a hibás áru hibátlan árura való cseréjét vagy a vételár csökkentését.
5.10 Minden egyéb, a jótállási felelősséggel nem összefüggő kártérítési felelősség kérdésében szándékosság vagy súlyos gondatlanság esetén a törvényes rendelkezések szerint viseli az Eladó a felelősséget. Amennyiben valamely a jótállási felelősségen kívül eső, alapvető szerződéses kötelezettséget Eladó vétkesen megszegi, úgy Eladó felelőssége az előre látható, jellemző károk megtérítésére korlátozódik, egyebekben Eladó felelőssége kizárt.
Felelősség és kárviselés
6.1 Eladó felelősséget nem vállal késedelmes szállítás esetén a vevői károkért, illetve egyéb hibáért, ha a szállítási késedelem beszerzési vagy egyéb vis maior okokra vezethető vissza, illetve ha a hiba vagy késedelem az áru előállításának folyamatában bekövetkező zavarból fakad. Eladó nem felel semmilyen közvetett kárért, ideértve a következőket: esetleges jövőbeni haszon elmaradása, szerződéses dokumentumok elvesztése, együttműködés elvesztése, imázsromlás, bevételkiesés, elmaradt haszon, működés zavarával kapcsolatban felmerült költségek stb.
6.2 Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az áru előállításával kapcsolatosan bármi késedelemről vagy hibáról tudomást szerez, arról haladéktalanul értesíti a Vevőt. A fenti hiba bekövetkezésekor a Szerződés vonatkozó részének vagy részeinek teljesítése a hiba fennállásáig felfüggesztésre kerül, azonban Eladó Vevőnek ebből fakadóan semmilyen előbbiekben részletezett káráért nem felel.
6.3 Eladó nem vállal felelősséget egészségügyi/háborús/egyéb veszélyhelyzet esetén kormányzati vagy egyéb más intézmény által kijelölt karantén és/vagy egyéb korlátozás bevezetése miatt bekövetkező késedelem miatt. Az ezen okokból bekövetkezendő késedelem nem minősül szerződésszegésnek, emiatt Vevő nem élhet semmilyen kártérítési igénnyel. A megjelölt szállítási határidőt egyéb vis major ok is módosíthatja. A vis major fogalmába értendő különösen a természeti katasztrófát, amennyiben az a szállítási útvonalat érinti, illetve a szállítási útvonal egyéb közlekedési akadályoztatását (pl. útzár, baleset, stb.), melyet vita esetén azonban Eladónak hitelt érdemlően igazolnia kell Vevő irányába. A „Vis maior” olyan, az Eladó ésszerű ellenőrzésén kívül álló körülményeket és eseményeket jelent és foglal magába - függetlenül attól, hogy ezek szerződéskötéskor előre láthatóak-e - melyek eredményeképpen Eladótól ésszerűen nem várható el kötelezettségeinek teljesítése, ideértve Eladó beszállítójának vis maior eseményét és/vagy nem teljesítését.
6.4 Az áru elvesztésének vagy sérülésének kockázatát Eladó viseli a fuvarozás teljes időtartama alatt, amennyiben Eladó feladata a szállítás. A Felelősség kizárólag akkor száll át Vevőre, amikor az Eladó fuvarozója részéről a termék a Vevő megbízottja részére igazolhatóan átadásra kerül. Az áru leszállítottnak tekintendő, amikor azt Vevő átadás-átvételi elismervény vagy a Vevő által aláírt számla, illetve szállítólevél alapján átveszi. Az áru átvételétől kezdve minden kárért, amit az áru bármilyen okból elszenvedhet, vagy okozhat, a Vevőt terheli a felelősség (átvétel utáni tárolás, deponálás, vevő általi szállítás stb.).
6.5 A Vevő által történő elszállításnál a Vevő felel a biztonsági előírások betartásáért, mely során Eladó mindennemű kártérítési felelőség alól mentesül. Vevői elszállítás esetén az áru szállítására vonatkozó törvényes előírások betartásáért kizárólag a Vevőt, illetve annak megbízottját terheli felelősség, ideértve a megbízott kioktatásáért fennálló felelősséget is. Amennyiben Vevő határidőben nem szállítja el az árut, Eladónak jogában áll: az árut a Vevő költségére és kockázatviselése mellett elküldeni vagy az árut Vevő költségére és kockázatviselése mellett Eladó raktárában vagy bármely harmadik fél raktárában tárolni. Az áru tárolása esetén Eladó jogosult Vevőnek a szükséges tárolás igazolt költségeit felszámolni, melyet Eladó állapít meg.
6.6 Amennyiben Vevő a visszaigazolt határidőt követő 14 napon belül a már leszállított árut nem veszi át és azt nem szállítja el, az Eladó azt értékesítheti és törli a megrendelést, valamint a megrendelés értékének 20%-át kárátalányként, meghiúsulási kötbér jogcímen érvényesítheti a Vevő-vel szemben.
6.7 Amennyiben Vevő a vételár egy részét vagy egészét esedékességéig nem fizeti meg, vagy bármely, az Adásvételi szerződésből származó kötelezettségének nem tesz eleget, Eladó jogosult a vonatkozó Adásvételi szerződésből és bármely más Adásvételi szerződésből fakadó kötelezettségeinek teljesítését részben vagy teljesen leállítani vagy felfüggeszteni (nevezetesen a megvásárolt áru leszállítására vonatkozó kötelezettségét), az új rendelésekre vonatkozó igényeket egyoldalúan elutasítani, vagy az Adásvételi szerződéstől elállni.
6.8 Eladó továbbá jogosult kártérítési igénnyel élni Vevő felé a megállapodás szerinti áru szállításával, közvetítésével, gyártásával kapcsolatban felmerült valamennyi költségének és valamennyi kapcsolódó igazolt közvetlen kiadásának erejéig, valamint az elmaradt haszon értékéig. Eladó jogosult Vevő által fizetett bármely összeget egyoldalúan Eladó bármely igényének kielégítésére fordítani Vevő fennálló kötelezettségei körében.
További jogi rendelkezések
7.1 Eladó jelen szerződés keretében átadott termékek feletti tulajdonjogát a Szerződő felek közötti üzleti kapcsolatban felmerült valamennyi követelés teljes összegének megfizetéséig fenntartja. A tulajdonjog ilyen módon való fenntartása kiterjed a csere útján leszállított árura is.
7.2 A Vevő ellen foganatosított esetleges végrehajtási, vagy felszámolása eljárás körébe az Eladó által forgalmazott termékei nem vonhatók. A Vevő köteles tájékoztatni a vele szemben bármilyen igénnyel fellépő harmadik személyt, hogy a termékek nem a Vevő tulajdonát képezik, amíg a teljes követelés nincs kiegyenlítve. Vevő kötelezettséget vállal, hogy a csőd, illetve felszámolási eljárás megindítása előtt az Eladót értesíti és hozzájárul, hogy az összes tartozása erejéig a rendelkezésre álló árukészletéből nagykereskedelmi áron az Eladó azt elszállítsa. Vevő köteles azonnal írásban értesíteni Eladót, ha bármely harmadik fél a tulajdonjog-fenntartás alá eső árut lefoglalja vagy az Eladóra átruházott követeléseket megszerzi, és minden lehetséges segítséget köteles megadni Eladónak a beavatkozáshoz.
7.3 Vevő köteles Eladó részére hozzáférést biztosítani a tulajdonjog-fenntartás alá eső áru még Vevő birtokában levő részéhez, és az áruról Eladónak pontos listát küldeni. Vevő köteles ezt az árut más áruktól elkülöníteni, és Eladó részére Eladó szerződéstől való elállása után visszajuttatni. Ennek elmulasztása esetén is jogában áll az eladónak az áru ellenértékét elhozni áruban, eszközben, illetve készpénzben.
Egyéb rendelkezések
8.1 Az Eladó az általa forgalmazott termékekre vonatkozó mindenkor érvényes árjegyzéket és/vagy termékkatalógust a Vevő rendelkezésére bocsátja. Az Eladó fenntartja a jogot a termékkínálat és a műszaki paraméterek egyoldalú módosítására. Az árjegyzék és termékkatalógus hatályát az Eladó határozza meg, az érvényesség és hatályosság kezdete a mindenkor érvényes árjegyzékben és termékkatalógusban feltüntetésre kerül.
8.2 A Vevő lehetővé teszi, hogy raktáraiban és üzleteiben Eladó az Eladótól vásárolt áruk értékesítésének, tárolásának feltételeit megtekintse. Vevő köteles az Eladótól kapott bemutató állványokat, prospektusokat, marketing eszközöket jól látható, a vásárló számára elérhető helyen bemutatni. Az Eladó célja, hogy termékei a végfelhasználói értékesítési pontokon az előírt módon és minőségben kerüljenek bemutatásra. Ennek elősegítése érdekében az Eladó a bemutatni kívánt termékeket a Kondíciós táblázatban meghatározott feltételekkel mintakihelyezés céljából a Vevő számára értékesíti. Ezen mintatermékeket a Vevő nem értékesítheti és köteles megőrizni annak eredeti állapotát, tartozékait. Ezen pontban foglaltakat a Vevő jogosult ellenőrizni és amennyiben a feltételek nem teljesülését tapasztalja, úgy jogosult a mintatermék viszonteladói és az egyedi kedvezményes ár közötti különbözetét a Viszonteladó felé kiszámlázni.
8.3 Eladó vállalja, hogy a termékek kezelésével, szerelésével és használatával kapcsolatos feladatokat igény és szükség szerint szervezett személyes vagy online oktatáson ismerteti. A szerelői, illetve kereskedői oktatás helyszínét és időpontját egyezteti a Vevővel. Az együttműködés keretében vállalja Vevő, hogy az Eladó által részére értékesített termékeivel foglalkozó értékesítői ezen termékekről elvárható mértékű szakismeretekkel rendelkezzenek. Ennek biztosítása érdekében a Vevő előírja a szerelői és termékoktatáson való részvételt a saját értékesítői számára.
8.4 A jelen ÁSZF alapján adásvételi szerződést kötő Szerződő felek büntető felelősségük tudatában kijelentik, hogy Magyarországon bejegyzett és működő gazdasági társaságok, akiknek szerződéskötési képessége sem kizárva, sem korlátozva nincs, valamint hogy a most megkötött szállítási szerződés teljesítésére az általuk képviselt cég képes és személyében a jelen szerződés megkötésekor a cégképviseletre jogosult ügyvezető ezért készfizető kezesként szavatol késedelmes teljesítés bekövetkezése esetére.
8.5 Jelen ÁSZF az Eladó honlapjára (https://cég/aszf/) való kihelyezésével válik hatályossá. Eladó jogosult az ÁSZF-et jövőre nézve módosítani vagy hatályon kívül helyezni azzal, hogy a folyamatban lévő ügyekre az ÁSZF adott korábbi rendelkezéseit kell alkalmazni. Továbbá Vevő és Eladó jogosult a Kondíciós listát bármikor 30 napos felmondási idővel felmondani, de a felmondási idő alatt köteles mindkét fél tartozását pénzben vagy áruban rendezni. Az elszámolás vonatkozik minden egyéb áru-értékesítést elősegítő, Eladó által nyújtott direktmarketing célú szolgáltatásra is (bemutató állvány, bemutató termék stb.)
8.7 A 2005. évi CLXXI. törvénnyel módosított 2001. évi CVIII. törvény 14. §-a alapján, a kölcsönösen sikeres értékesítés érdekében Vevő hozzájárul, hogy Eladó saját hírleveleit a Vevő részére megküldje. Szerződő felek jelen megállapodáshoz csatolt Kondíciós listában személyes adatok rögzítését eszközlik azon céllal, hogy az üzletmenethez szükséges személyek és azok elérhetőségének adatai segítségével a kapcsolat a folyamatos és sikeres ügymenet érdekében fenntartható legyen. A személyes adatok kizárólag addig kerülnek megőrzésre, amíg az adott személy látja el az érintett Szerződő félhez kapcsolódó munkaköri feladatokat. A Kondíciós lista a számvitelhez köthető előírások szerint kerül kezelésre.
8.8. Jelen szerződésben nem részletezett kérdések tekintetében a Ptk. VI. Könyvében foglalt kötelmi jogi szabályok az irányadóak.
8.9 Az ÁSZF hatályában felmerülő vitás kérdések tekintetében Vevő tudomásul veszi, hogy Eladó ezeket elsősorban egyeztetéssel, peren kívül kívánja rendezni. Ezen túlmenően az esetlegesen felmerülő pereikben Felek alávetik magukat 00.000.000 Ft értékhatárig a Budapest Környéki Törvényszék, a felett pedig a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességének.
Kelt: Budapest; 2024. 04. 22.
Király János
Ügyvezető,
Poolgarden Kft. cég képviselőjeként
Hatályba lépés dátuma: 2024.04.16
Az adatkezelési tájékoztató célja
Az adatkezelési tájékoztató (továbbiakban: Tájékoztató) az POOLGARDEN Kft. (Székhely: 8220 Balatonalmádi, Malomvölgyi utca 29/A.), mint Adatkezelő – továbbiakban Társaság - által a weboldal és a webshop működtetése során történő adatkezeléshez kapcsolódó információkat tartalmazza.
A tájékoztató a személyes adatok kezelésével kapcsolatos valamennyi információt tartalmazza abból a célból, hogy Ön hozzájárulásának megadását megelőzően teljes mértékben tisztában legyen az adatkezelés céljával és feltételeivel, az azzal kapcsolatos kockázatokkal és garanciákkal, valamint az Önt (továbbiakban Érintett) megillető jogosultságokkal.
Az egyes személyes adatok vagy információk rendelkezésre bocsátásával, a weboldal további használatával Ön kijelenti, hogy a jelen tájékoztatónak az adat vagy információ rendelkezésre bocsátásának időpontjában hatályos változatát megismerte és kifejezetten elfogadja, az adatkezeléshez hozzájárul.
Társaságunk az Ön által megadott személyes adatokat az adatkezelő üzemeltetésében lévő szervereken tárolja.
Jelen adatvédelmi tájékoztató megadásával a Társaságunk eleget kíván tenni AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETÉNEK - (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: Rendelet) – továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) rendelkezéseinek.
Az adatkezelési tájékoztató jogszabályi alapja
- az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker. tv.)
- a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Reklám tv.)
Társaságunk arra törekszik, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa, továbbá, hogy elősegítse az érintett jogainak a gyakorlását.
Társaságunk fenntartja a jogot, hogy a jelen tájékoztatót egyoldalúan, a módosítást követő hatállyal módosítsa.
Az adatkezelő neve, elérhetőségei
- Az adatkezelő megnevezése: POOLGARDEN Kft. (továbbiakban: Társaság, vagy adatkezelő)
- Az adatkezelő levelezési címe: 8220 Balatonalmádi, Malomvölgyi utca 29/A
- Az adatkezelő e-mail címe: info@poolgarden.hu
A webshop üzemeltetése során végzett adatkezelések leírása
A jelen dokumentum a webshop működésével kapcsolatban minden releváns adatkezelési információt tartalmaz az Európai Unió 2016/679 számú Általános Adatvédelmi Rendelete (a továbbiakban: Rendelet, GDPR) és a 2011. évi CXII. tv. (a továbbiakban: Infotv.) alapján.
A cookie-k használatával kapcsolatos tájékoztatás
Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk az Ön böngészőjének küld el azzal a céllal, hogy elmentse bizonyos beállításait, megkönnyítse a honlapunk használatát és közreműködik abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatóinkról.
A cookie-k (sütik) egy része nem tartalmaz személyes információkat, és nem alkalmas az egyéni felhasználó azonosítására, egy részük azonban olyan egyéni azonosítót tartalmaz - egy titkos, véletlenül generált számsort amelyet az Ön eszköze tárol, ezzel az Ön azonosíthatóságát is biztosítja. Az egyes cookie-k (sütik) működési időtartamát az egyes cookie-k (sütik) vonatkozó leírása tartalmazza.
A cookie-k jogszabályi háttere és jogalapja: Alapvetően három típusú cookie-t különböztetünk meg, a működéshez elengedhetetlen cookie-t, ami a Weboldal megfelelő működését szolgálja, statisztikai célú és marketing célú cookiekat.
Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Ön hozzájárulása a statisztikai és a marketing célú cookie-k esetében, valamint a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerint a Weboldal működésének biztosításához szükséges jogos érdek, a működéshez szükséges cookiek esetében.
A honlap által használt cookie-k főbb jellemzői:
- A működéshez elengedhetetlen cookie-k: Amennyiben Ön nem fogadja el ezen cookie-k használatát, akkor bizonyos funkciók nem biztos, hogy elérhetőek lesznek az Ön számára.
- A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
- Munkamenet cookie: Ezek a sütik a látogató tartózkodási helyét, a böngésző nyelvét, a fizetés pénznemét tárolják, élettartamuk a böngésző bezárása, vagy maximum 2 óra.
- Ajánlott termékek cookie: Az „ajánlom ismerősömnek” funkciónál az ajánlani kívánt termékek listáját rögzíti. Élettartama 60 nap.
- Mobil verzió, design cookie: Érzékeli a látogató használt eszközt, és mobilon átvált teljes nézetre. Élettartama 365 nap.
- Cookie elfogadás cookie: Az oldalra érkezéskor a figyelmeztető ablakban elfogadja a cookiek tárolásáról szóló nyilatkozatot. Élettartama 365 nap.
- Kiléptetés #2 cookie: A #2 opció szerint 90 nap után kilépteti a rendszer a látogatót. Élettartama 90 nap.
- Backend azonosító cookie: Az oldalt kiszolgáló backend szerver azonosítója. Élettartama a böngésző bezárásáig tart.
- employee_login_last_email Bejelentkezésnél az emailcímet tárolja a böngésző bezárásáig.
- Barion Pixel cookie-k A Barion Payment Zrt. a Barion fizetési megoldás alkalmazása során a csalások megelőzése érdekében cookie-kat alkalmaz (ezek a ba_vid, ba_vid.xxx, és a ba_sid cookie-k), ezek személyes adatokat (profilt) is kezel. Barion fizetés esetén ez Eladó csak ezen cookie-k használatával tudja a fizetést biztosítani, ezeket kikapcsolni nem tudja.
- A ba_vid cookie célja a Barion Cookie tájékoztatója alapján: a bankkártyás csalások kiszűrése a Vevő által használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásai alapján. A cookie használata a csalók felismeréséhez szükséges. A cookie azt biztosítja, hogy a böngészési szokásokból származó adatokról tudjuk, hogy egy felhasználtól származnak.A ba_vid.xxx cookie célja a Barion Cookie tájékoztatója alapján: a bankkártyás csalások kiszűrése a Vevő által használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásai alapján. A cookie azt biztosítja, hogy a böngészési szokásokat követhesse a Barion Zrt. két munkamenet között az adott honlapon. Ezeket az adatokat gyűjti: ba_vid, userhez kapcsolódó ID, amely a böngésző tulajdonságaiból összeállított hash, az alapján az első, a mostani és az utolsó látogatás időbélyege az adott honlapon, az aktuális munkamenet ID, harmadik feles cookiekhoz való engedély.A ba_sid cookie célja a Barion Cookie tájékoztatója alapján: a bankkártyás csalások kiszűrése a Vevő által használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásai alapján. A cookie azt biztosítja, hogy a munkamenetet azonosítani tudja a Barion Zrt. honlapokon átívelően. A ba_vid és ba_vid.xxx cooke-k tárolási ideje az utolsó frissüléstől számított 1,5 év, a ba_sid cookie tárolási ideje 30 perc. Az adatokat a Barion Zrt. tárolja. A Barion Cookie tájékoztatója itt érhető el: https://www.barion.com/hu/suti-tajekoztato/
Statisztikai célú cookie-k:
- Google Analytics cookie: A Google Analytics a Google elemző eszköze, amely abban segít a weboldalak és alkalmazások tulajdonosainak, hogy pontosabb képet kapjanak látogatóik tevékenységeiről. A szolgáltatás cookiekat használhat, hogy információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat a Google számára. A Google Analytics által használt fő
cookie a „__ga” cookie. A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics – az előbbiekben ismertetett néhány hirdetési cookie-val együtt – felhasználható arra is, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg a Google-termékekben (például a Google Keresésben) és szerte az interneten.
A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k:
Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
- Referer cookiek: Azt rögzítik, hogy a látogató milyen külső oldalról érkezett az oldalra. Élettartamuk a böngésző bezárásáig tart.
- Utoljára megtekintett termék cookie: Rögzíti a termékeket, amiket utoljára megtekintett a látogató. Élettartamuk 60 nap.
- Utoljára megtekintett kategória cookie: Rögzítit az utoljára megtekintett kategóriát. Élettartama 60 nap.
- Kosár cookie: A kosárba helyezett termékeket rögzíti. Élettartama 365 nap.
Intelligens ajánlat cookie: Intelligens ajánlatok megjelenítésének feltételeit rögzíti (pl. volt-e már az oldalon a látogató, van-e rendelése). Élettartama 30 nap.
Marketing célú cookie-k:
- Google Adwords cookie Amikor valaki meglátogatja az oldalunkat, a látogató cookie-azonosítója hozzáadódik a remarketinglistához. A Google cookie-kat – például a NID és SID cookie-kat – használ a Google-termékekben, így például a Google Keresésben látható hirdetések testreszabásához. Az ilyen cookie-kat például arra használja, hogy megjegyezze az Ön legutóbbi kereséseit, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait. Az AdWords konverziókövetés funkciója cookie-kat használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott személy egy hirdetésre kattint. A cookie-k néhány gyakori alkalmazási módja: a hirdetések kiválasztása annak alapján, hogy mi a releváns az adott felhasználó esetén, a kampányok teljesítményéről szóló jelentések tökéletesítése, és a felhasználó által már megtekintett hirdetések megjelenítésének elkerülése.
- Remarketing cookiek-k: A korábbi látogatók vagy felhasználók számára a Google Display Hálózaton található egyéb
webhelyeken való böngészés, illetve termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatos kifejezések keresésekor jelenhetnek meg - Facebook pixel (Facebook cookie) A Facebook-képpont olyan kód, amelynek a segítségével a honlapon jelentés készül a konverziókról, célközönségek állíthatók össze, és az oldal tulajdonosa részletes elemzési adatokat kap a látogatók honlap használatáról. A Facebook pixel segítségével a weboldal látogatóinak személyre szabott ajánlatokat, hirdetéseket jeleníthet meg a Facebook felületén. A Facebook adatkezelési szabályzatát itt tanulmányozhatja: https://www.facebook.com/privacy/explanation
- xxx Célja azon érintetti nyilatkozat tárolása, hogy hozzájárult-e a böngészési szokásaiból származó adatok gyűjtéséhez és a vásárlási szokásai vizsgálatához személyre szabott hirdetések, ajánlatok megjelenítse érdekében. Amennyiben a hozzájárult, akkor a működéshez szükséges cookie-k között elhelyezett, bankkártyás csalásmegelőzési célú cookie-k által gyűjtött adatokat, böngészési szokásait a vásárlási szokások vizsgálatához is felhasználjuk személyre szabott hirdetések, ajánlatok megjelenítse érdekében. Élettartama: utolsó
frissüléstől számított 1,5 évig Barion Media and advertiser partners' cookie Célja a Barion rendszer és az adott partner rendszerének eltérő felhasználói azonosítójának szinkronizációja, párosítása. A cookie-k működésük részeként jelzik a partnerek
szerverének, hogy töltse le a saját felhasználói azonosító cookie-ját a weboldal látogatójának böngészőjébe. Így a két rendszerben egyidőben, egy böngészőben keletkező azonosítók párosítva lesznek.
A cookie-k törléséről bővebb tájékoztatást az alábbi linkeken találhat:
- Internet Explorer: http://windows.microsoft.com/en-us/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-11
- Firefox: https://support.mozilla.org/en-US/kb/cookies-information-websites-store-on-your-computer
- Mozilla: https://support.mozilla.org/hu/kb/weboldalak-altal-elhelyezett-sutik-torlese-szamito
- Safari: https://support.apple.com/guide/safari/manage-cookies-and-website-data-sfri11471/mac
- Chrome: https://support.google.com/chrome/answer/95647
- Edge: https://support.microsoft.com/hu-hu/help/4027947/microsoft-edge-delete-cookies
A szerződéskötés és teljesítés érdekében kezelt adatok
A szerződéskötés és teljesítés érdekében több adatkezelési eset is megvalósulhat. Tájékoztatjuk, hogy panaszkezeléssel, garanciális ügyintézéssel kapcsolatos adatkezelés csak abban az esetben valósul meg, ha Ön él valamelyik említett jogával és azt bejelenti a számunkra.
Amennyiben a webshopon keresztül Ön nem vásárol, csak látogatója a webshopnak, akkor a marketing célú adatkezelésnél írtak vonatkozhatnak Önre, amennyiben marketing célú hozzájárulást ad számunkra.
Ha Ön vásárolt a webshopban, akkor adatait szerződés teljesítése jogalappal kezeljük.
A jogszerű adatkezelés során figyelembe vesszük az Eker tv.13/A. §-a, valamint a Reklám tv. 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése, Etikai Kódex 6.§ (3) pontja, az Etikai Kódex 4. fejezet 6. paragrafus (3) bekezdése és a Számv. tv. 169. §) előírásokat.
A szerződéskötés és teljesítés érdekében megvalósuló adatkezelések részletesebben
- Kezelt adatok: Az Ön által a kapcsolatfelvétel során megadott adatok.
- Az adatkezelés időtartama: Az adatokat csak a kapcsolatfelvétel lezárultáig kezeljük.
- Az adatkezelés jogalapja: Az Ön önkéntes hozzájárulása, amit a kapcsolatfelvétellel ad meg Adatkezelő számára.
Regisztráció a weboldalon
A regisztráció során megadott adatok tárolásával az Adatkezelő kényelmesebb szolgáltatást tud biztosítani (pl. az érintett adatait újabb vásárláskor nem kell ismét megadni). A regisztráció a szerződéskötésnek alapvető feltétele a nagykereskedelmi és viszonteladói partnerek részére, a hatályos ÁSZF szerint.
- Kezelt adatok: Az adatkezelés során az Adatkezelő az Ön és a cég nevét, cégadatokat: cégjegyzékszám, adószám, székhely), telefonszámát, e-mail címét, a megvásárolt termék jellemzőit és a vásárlás időpontját kezeli.
- Az adatkezelés időtartama: A hozzájárulásának visszavonásáig.
- Az adatkezelés jogalapja: Az Ön önkéntes hozzájárulása, amit a regisztrációval ad meg az Adatkezelő számára
A rendelés feldolgozása
A rendelések feldolgozása során a szerződés teljesítése érdekében szükségesek adatkezelési tevékenységek.
- Kezelt adatok: Az adatkezelés során az Adatkezelő az Ön és a cég nevét, cégadatokat: cégjegyzékszám, adószám, székhely), telefonszámát, e-mail címét, a megvásárolt termék jellemzőit, a megrendelés számát és a vásárlás időpontját kezeli. Amennyiben Ön rendelést adott le a webshopban, akkor az adatkezelés és az adatok megadása a szerződés teljesítéséhez elengedhetetlen.
- Az adatkezelés időtartama: Az adatokat 8 évig kezeljük.
- Az adatkezelés jogalapja: A szerződés teljesítése.
A számla kiállítása
Az adatkezelési folyamat a jogszabályoknak megfelelő számla kiállítása és a számviteli bizonylat megőrzési kötelezettség teljesítése érdekében történik. Az Sztv. 169. § (1)-(2) bekezdése alapján a gazdasági társaságoknak a könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot meg kell őrizniük.
- Kezelt adatok: Ön és a cég nevét, cégadatokat: cégjegyzékszám, adószám, székhely), e-mail cím, telefonszám.
- Az adatkezelés időtartama: A kiállított számlákat az Sztv. 169. § (2) bekezdése alapján a számla kiállításától számított 8 évig meg kell őrizni.
- Az adatkezelés jogalapja: Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. 159. § (1) bekezdése alapján a számla kibocsátása kötelező és azt számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig kell megőrizni
A számla kiállításához kapcsolódó adatkezelések címzettjei, adatfeldolgozói
A számlakészítő(k) az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a számlák formai elkészítésében és kiküldésében.
A számlakészítő(k) a megkapott személyes adatokat a saját weboldalán elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.
- A számlakészítő megnevezése: InnVoice Ügyviteli Szoftver Kft.
- A számlakészítő székhelye: 9700 Szombathely, Olimpia utca 20.
- A számlakészítő telefonszáma: +36 1 690 0420
- A számlakészítő e-mail címe: hello@innvoice.hu
- A számlakészítő weboldala: innvoice.hu
Az áruszállításhoz kapcsolódó adatkezelés
Az adatkezelési folyamat a megrendelt termék kiszállítása érdekében történik.
- Kezelt adatok: Ön és a cég nevét, cégadatokat: cégjegyzékszám, adószám, székhely), szállítási és levelezési cím, e-mail cím, telefonszám.
- Az adatkezelés időtartama: Az Adatkezelő az adatokat a megrendelt áru kiszállításának, a termék átvételének időtartamáig kezeli.
- Az adatkezelés jogalapja: Szerződés teljesítése
Az áruszállításhoz kapcsolódó adatkezelések címzettjei, adatfeldolgozói
A futárszolgálat(ok) az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a megrendelt áru kiszállításában.
A futárszolgálat(ok) a megkapott személyes adatokat a saját weboldalán elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.
Az áruszállító megnevezése: SFL Pack Kft.
Az áruszállító székhelye: 1225 Budapest, Campona u. 1. Harbor park DC8 épület
Az áruszállító telefonszáma: +36 20 455 3342
Az áruszállító e-mail címe: info@sfl.hu
Az áruszállító weboldala: sfl.hu
Az áruszállító megnevezése: GLS futárszolgálat
Az áruszállító székhelye: 2351 Alsónémedi, GLS Európa u. 2.
Az áruszállító telefonszáma: +36 29 886 700
Az áruszállító weboldala: gls-group.com/HU
Az áruszállító megnevezése: Sameday futárszolgálat, Delivery Solutions Zrt.
Az áruszállító székhelye: 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95. Building X
Az áruszállító telefonszáma: +36 1 374 3890
Az áruszállító e-mail címe: info@sameday.hu
Az áruszállító weboldala: sameday.hu
Az áruszállító megnevezése: MPL futárszolgálat, Magyar Posta Zrt
Az áruszállító székhelye: 1033 Budapest, Szentendrei út 89-95. Building X
Az áruszállító telefonszáma: +36 1 374 3890
Az áruszállító e-mail címe: info@sameday.hu
Az áruszállító weboldala: posta.hu
Szavatossági és jótállási igények kezelése
A szavatossági és jótállási igényeket a 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet szabályai szerint kell eljárnunk, amely meghatározza azt is, hogy miként kell az igényét kezelnünk.
A szavatossági és jótállási igények kezelésekor a 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet szabályai szerint járunk el. A rendelet alapján a Poolgarden Kft-hez bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet vagyunk kötelesek felvenni, amelyben rögzítjük:
- az Ön nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,
- az Ön és közöttünk létrejött szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,
- a szerződés teljesítésének időpontját,
- a hiba bejelentésének időpontját,
- a hiba leírását,
- szavatossági vagy jótállási igénye alapján az Ön által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá
- a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.
- Az adatkezelés időtartama: A vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényéről felvett jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
- Az adatkezelés jogalapja: Az adatkezelés jogalapja a 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet [4. § (1) bekezdés és 6. § (1) bekezdés] szerinti jogi kötelezettségeknek való megfelelés [Rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) pont szerinti adatkezelés].
Egyéb fogyasztóvédelmi panaszok kezelése
Az adatkezelési folyamat a fogyasztóvédelmi panaszok kezelése érdekében történik. Amennyiben Ön panasszal fordult hozzánk, akkor az adatkezelés és az adatok megadása elengedhetetlen.
- Kezelt adatok: Vevő/vállalkozás és képviselőjének megnevezése, adószáma, székhelye, telefonszáma, email címe, a panasz tartalma.
- Az adatkezelés időtartama: A garanciális panaszokat a fogyasztóvédelemről szóló törvény alapján 5 évig őrizzük meg.
- Az adatkezelés jogalapja: A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése alapján 3 évig a bejelentett panaszt meg kell őrizni.
A hozzájárulás igazolhatóságával kapcsolatban kezelt adatok
A regisztráció, megrendelés, hírlevélre történő feliratkozás során az informatikai rendszer eltárolja a hozzájárulással kapcsolatos informatikai adatokat a későbbi bizonyíthatóság érdekében.
- Kezelt adatok: A hozzájárulás időpontja és az érintett IP címe.
- Az adatkezelés időtartama: A jogszabályi előírások miatt a hozzájárulást később igazolni kell tudni, ezért az adattárolás időtartama az adatkezelés megszűnését követő elévülési ideig kerül tárolásra
- Az adatkezelés jogalapja: A Rendelet 7. cikk (1) bekezdése írja elő ezt a kötelezettséget. [Rendelet 6. cikk (1) bekezdés c) pont szerinti adatkezelés]
Marketing célú adatkezelések
A hírlevél-küldéssel kapcsolatos adatkezelés
Az adatkezelési folyamat a hírlevelek kiküldése érdekében történik.
- Kezelt adatok: Név, cím, e-mail cím, telefonszám.
- Az adatkezelés időtartama: Az érintett hozzájárulásának visszavonásáig.
- Az adatkezelés jogalapja: Az Ön önkéntes hozzájárulása, ami a hírlevélre történő feliratkozással ad meg az Adatkezelő számára
A személyre szabott reklámok küldésével és megjelenítésével kapcsolatos adatkezelés Az adatkezelési folyamat az érintett érdeklődési körének megfelelő tartalmú reklámtartalom kiküldésének érdekében történik.
- Kezelt adatok: Név, cím, e-mail cím, telefonszám,
- Az adatkezelés időtartama: A hozzájárulásának visszavonásáig.
- Az adatkezelés jogalapja: Az Ön önkéntes, külön hozzájárulása, amit az adatfelvétel során ad meg az Adatkezelő számára
Remarketing
Az adatkezelés mint remarketing tevékenység cookie-k segítségével valósul meg.
- Kezelt adatok: A cookie tájékoztatóban meghatározott cookiek által kezelt adatok.
- Az adatkezelés időtartama: Az adott cookie adattárolási időtartama
- Az adatkezelés jogalapja: Az Ön önkéntes hozzájárulása, amit a honlap használatával ad meg az Adatkezelő számára
Nyereményjáték
Az adatkezelési folyamat a nyereményjáték lebonyolítása érdekében történik.
- Kezelt adatok: Név, cím, email cím, telefonszám.
- Az adatkezelés időtartama: Az adatok a nyereményjáték lezárását követően törlésre kerülnek, kivéve a nyertes adatai, amelyeket a számvitelről szóló törvény alapján 8 évig köteles az Adatkezelő megőrizni.
- Az adatkezelés jogalapja: Az Ön önkéntes hozzájárulása, amit a honlap használatával ad meg az Adatkezelő számára.
További adatkezelések
Amennyiben az Adatkezelő további adatkezelést kíván végezni, akkor előzetes tájékoztatatást nyújt az adatkezelés lényeges körülményeiről (adatkezelés jogszabályi háttere és jogalapja, az adatkezelés célja, a kezelt adatok köre, az adatkezelés időtartama).
Az Adatfeldolgozó az Adatkezelővel kötött szerződés alapján a személyes adatok tárolását végzi. A személyes adatok megismerésére nem jogosult.
A személyes adatok tárolására irányuló adatfeldolgozás
- Az adatfeldolgozó megnevezése: UNAS Online Kft.
- Az adatfeldolgozó elérhetőségei: +36 99 200200
- E-mail cím: unas@unas.hu
- Székhely: 9400 Sopron, Kőszegi út 14.
- Weboldal: unas.hu
Hírlevélküldéssel összefüggő adatfeldolgozói tevékenység
Az Adatfeldolgozó az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a hírlevelek kiküldésében. Ennek során az Adatfeldolgozó az érintett nevét és e-mail címét a hírlevélküdéshez szükséges mértékben kezeli.
- Hírlevélküldő rendszert üzemeltető cég neve: UNAS Online Kft.
- Hírlevélküldő rendszert üzemeltető cég székhelye: 9400 Sopron, Kőszegi út 14.
- Hírlevélküldő rendszert üzemeltető cég telefonszáma: +36 99 200200
- Hírlevélküldő rendszert üzemeltető cég e-mail címe: unas@unas.hu
- Hírlevélküldő rendszert üzemeltető cég weboldala: unas.hu
CRM rendszer üzemeltetésével kapcsolatos adatfeldolgozás
Az Adatfeldolgozó az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a megrendelése nyilvántartásában. Ennek során az Adatfeldolgozó az érintett nevét, címét, telefonszámát, a rendelések számát és időpontját a polgári jogi elévülési időn belül kezeli.
- Az adatfeldolgozó megnevezése: UNAS Online Kft.
- Az adatfeldolgozó székhelye: 9400 Sopron, Kőszegi út 14.
- Az adatfeldolgozó telefonszáma: +36 99 200200
- Az adatfeldolgozó e-mail címe: unas@unas.hu
- Az adatfeldolgozó weboldala: unas.hu
Az online fizetéssel kapcsolatos adatkezelés
A fizetési szolgáltató az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik az Online fizetés végrehajtásában, amely érdekében a vásárlási folyamat során adattovábbítás valósul meg az online fizetési szolgáltató felé. Ennek során az az online fizetési szolgáltató az érintett számlázási nevét és címét, a rendelés számát és időpontját saját adatkezelési szabályai szerint kezeli.
Az adattovábbítás célja: az online fizetési szolgáltató számára a vásárláshoz kapcsolódó, nála kezdeményezett fizetési művelethez szükséges tranzakciós adatok biztosítása.
- Az adattovábbítás jogalapja: a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján az Ön és Adatkezelő között létrejött szerződés teljesítése, amelynek része a fizetés a vásárló részéről, online fizetés esetén pedig a fizetéshez a jelen pont szerinti adattovábbítás szükséges
- Az adatkezelő megnevezése: Barion Payment Zrt.
- Az adatkezelő székhelye: 1117 Budapest, Irinyi József utca 4-20. 2. emelet
- Az adatkezelő telefonszáma:
- Az adatkezelő e-mail címe: hello@barion.com
- Az adatkezelő weboldala: https://www.barion.com/hu/
További adatfeldolgozások
Adatvédelmi tisztviselő
- Név: Csontos Norbert
- E-mail cím: csontos.norbert@poolgarden.hu
Telefonos vevőszolgálat:
- Név: Poolgarden Kft.
- Székhely: (Jelenleg nem működik ilyen rendszer)
- Adatfeldolgozói feladat: telefonos vevőszolgálat üzemeltetéshez szükséges call center software nyújtása, hangrögzítés, archiválás
A telefonos vevőszolgálat telefonszáma:
- Viszonteladói, nagykereskedés és egyéb, nem fogyasztói ügyintézés céljából: +36 70 672 8524
A telefonos vevőszolgálat nyitvatartási ideje:
- Hétfő - Péntek: 08:00 - 14:00
- Munkaidő után, hétvégén, ünnepnapokon: üzenetrögzítő
- Az üzenetrögzítőn keletkezett hívások feldolgozása a munkaszüneti napot követő első munkanapon történik meg.
A hangfelvétel készítésének jogalapja a Társaság jogos érdeke a Vevő irányába a teljesítési szerződési kötelezettségek, szolgáltatások teljesítése, valamint a hiteles információk nyújtása az érintett Vevő előzetes tájékoztatásával a hangfelvétel készítésének tényéről.
A Társaság a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény értelmében a teljesítési szerződési kötelezettségek, szolgáltatások teljesítéséhez szükséges ideig kezeli a hangfelvételt. A hangfelvétel egyedi azonosítószámmal rendelkezik, és öt évig megőrzésre kerül egy elektronikus, biztonságos tárhelyen.
A Társaság a telefonos vevőszolgálat hívás fogadási rendszerében – IVR – a kapcsolás létrejötte előtt, gépi hangbemondással tájékoztatja az érintett Vevő/Szervezet képviselőjét a hangfelvétel készítéséről és az adatkezelési nyilatkozat elérhetőségi helyéről.
A hangkapcsolat létrejötte után a Társaság munkatársa a rögzített beszélgetés egyedi azonosítójáról, illetve a rögzített beszélgetés megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan tájékoztatja az érintett Vevő/Szervezet képviselőjét. A Vevő/Szervezet képviselője kérésére az adott hangfelvételről egy alkalommal ingyenesen a Társaság másolatot készít, melyet elektronikus úton a rendelkezésre bocsát.
- Az adatkezelés célja: Az érintett Vevő/Szervezet esetében képviselő, illetve a termékek, szolgáltatás iránt érdeklődők számára a telefonos vevőszolgálaton keresztül történő ügyintézés, illetve hiteles információ nyújtás, a reklamáció, panasz rögzítése és kezelése, a Társaság jogainak érvényesítése, az esetleges jogviták eldöntését szolgáló bizonyíték biztosítása, valamint minőségbiztosítás.
- Az adatkezelés jogalapja: a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (atovábbiakban: Fgytv.)
- A kezelt adatok köre: Az érintett Fogyasztó (vevő/ügyfél) illetve Szervezet esetében a képviselő neve, e-mail címe, telefonszáma, a hívás azonosítószáma, a hívott szám, a hívás dátuma, időpontja, az ügy egyedi azonosító száma, valamint a hívó és az ügyintéző hangja, és az érintett által megadott információk.
- Adatkezelés időtartama: A telefonos vevőszolgálaton rögzített hangfelvételeket a Társaság által megbízott Adatfeldolgozó a rögzítéstől számított 5 évig elektronikus tárhelyen, biztonságosan megőrzi, illetve az érintett hozzájárulásának visszavonásáig a Társaság kezeli azt.
- Érintett: Érdeklődő/Fogyasztó (ügyfél/vevő - természetes személy), Szervezet (gazdasági társaság) megbízottja, aki a telefonos vevőszolgálaton keresztül termékekkel, szolgáltatással, kapcsolatos információk, és konkrét ügyintézés céljából kapcsolatot vesz fel a Társasággal.
Tárhelyszolgáltató
- A tárhelyszolgáltató megnevezése: UNAS Online Kft.
- A tárhelyszolgáltató székhelye: 9400 Sopron, Kőszegi út 14.
- A tárhelyszolgáltató telefonszáma: +36 99 200200
- A tárhelyszolgáltató e-mail címe: unas@unas.hu
Az adatkezelés során az érintett jogai
Az Önt megillető jogok az adatkezeléssel kapcsolatban a következők:
ELŐZETES TÁJÉKOZÓDÁSHOZ VALÓ JOG
Ön jogosult arra, hogy az adatkezeléssel összefüggő tényekről és információkról az adatkezelés megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon. Ennek a jognak a biztosítása érdekében is hoztuk létre jelen Adatkezelési Tájékoztatót.
AZ ÉRINTETT HOZZÁFÉRÉSI JOGA
Az Érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és információkhoz hozzáférést kapjon.
HELYESBÍTÉSHEZ VALÓ JOG
Az Érintett kérheti, hogy az Adatkezelő helyesbítse ill. egészítse ki a tévesen, pontatlanul vagy hiányosan szereplő személyes adatait. A tévesen szereplő adat helyesbítése előtt az Poolgarden Kft. megvizsgálhatja az érintett adatok valóságosságát, illetve pontosságát.
A TÖRLÉSHEZ VALÓ JOG („AZ ELFELEDTETÉSHEZ VALÓ JOG”)
Az Érintett jogosult arra, hogy kérje, hogy az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles ezt végrehajtani.
AZ ADATKEZELÉS KORLÁTOZÁSÁHOZ VALÓ JOG (ZÁROLÁSI JOG)
Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő bizonyos esetekben korlátozza az adatkezelést.
AZ ADATHORDOZHATÓSÁGHOZ VALÓ JOG
Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja.
A TILTAKOZÁSHOZ VALÓ JOG
Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen abban az esetben, ha az adatkezelés közérdek miatt történik, vagy az Adatkezelő jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, ideértve a profilalkotást is.
AUTOMATIZÁLT DÖNTÉSHOZATAL EGYEDI ÜGYEKBEN, BELEÉRTVE A PROFILALKOTÁST
Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. A Poolgarden Kft. nem alkalmaz automatizált döntéshozatalt.
AZ ÉRINTETT TÁJÉKOZTATÁSA ADATVÉDELMI INCIDENSRŐL
Ha egy esetleges adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár az Ön adataira, jogaira és szabadságaira nézve, az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja Önt az adatvédelmi incidensről.
A FELÜGYELETI HATÓSÁGNÁL TÖRTÉNŐ PANASZTÉTELHEZ VALÓ JOG
Ön jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál, ha megítélése szerint a személyes adatok kezelése megsérti az adatvédelmi jogszabályokat.
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
- Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c
- Postacím: 1534 Budapest, Pf.: 834
- Telefon: +36 (1) 391-1400
- Telefax: +36 (1) 391-1410
- E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
A FELÜGYELETI HATÓSÁGGAL SZEMBENI HATÉKONY BÍRÓSÁGI JOGORVOSLATHOZ VALÓ JOG
Ön jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság Önre vonatkozó, jogilag kötelező érvényű döntésével szemben.
AZ ADATKEZELŐVEL VAGY AZ ADATFELDOLGOZÓVAL SZEMBENI HATÉKONY BÍRÓSÁGI JOGORVOSLATHOZ VALÓ JOG
Ön jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha megítélése szerint a személyes adatok nem megfelelő kezelése következtében megsértették a jogait.
Adatbitonsági intézkedések
A Poolgarden Kft. a szolgáltatásnyújtása során az Érintett biztonságát kiemelt szempontként kezeli.
Az Érintett számára nyújtott szolgáltatást végző munkatársak a Poolgarden Kft. saját alkalmazottai, akik titoktartási nyilatkozatot tettek, ismerik és elfogadják a Poolgarden Kft. belső szabályait, és az Poolgarden Kft. és az Érintett között fennálló szerződés előírásait. Munkatársai számára magas biztonsági elvárásokat fogalmaz meg, melyek teljesülését rendszeres biztonságtudatossági és adatvédelmi képzésekkel is biztosítja, belső működése kapcsán pedig törekszik arra, hogy tervezett és ellenőrzött folyamatokat működtessen.
Az Adatkezelő kötelezi magát arra, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi arra az adatfeldolgozóit, hogy ők is tegyenek eleget az adatbiztonsági követelményeknek.
Az Adatkezelő gondoskodik arról, hogy a kezelt adatokhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá, ne hozhassa nyilvánosságra, ne továbbíthassa, valamint azokat ne módosíthassa, törölhesse. Az Adatkezelő megtesz minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy az adatok véletlenül se sérüljenek, illetve semmisüljenek meg. A fenti kötelezettségvállalást az Adatkezelő az adatkezelési tevékenységben részt vevő munkavállalóik, illetve az Adatkezelő megbízásából eljáró Adatfeldolgozó(k) részére is előírja.
A Társaság az informatikai adatok megfelelő adatmentéséről gondoskodik, amit az egyes adatok megőrzési ideje alapján szükséges paraméterekkel működtet, ezáltal az adatok megőrzési időn belüli rendelkezésre állását garantálja, a megőrzési idő lejártával pedig véglegesen megsemmisíti azokat.
A Poolgarden Kft. a szolgáltatásai megfelelősége és belső működése érdekében a szükséges kapacitásokat folyamatosan biztosítja.
Kiemelt prioritással gondoskodik az informatikai rendszerei sértetlenségét is biztosító biztonsági javítások, gyártói frissítések kontrollált telepítéséről, ezzel megelőzve, elkerülve és kezelve a sérülékenységek kihasználásával történő hozzáférési vagy károkozási kísérleteket.
Adatvédelmi incidensek kezelése és bejelentése
Adatvédelmi incidensnek minősül minden olyan esemény, amely az Adatkezelő által kezelt, továbbított, tárolt vagy feldolgozott személyes adatokkal kapcsolatban a személyes adat jogellenes kezelését vagy feldolgozását, így különösen jogosulatlan vagy véletlen hozzáférését, megváltoztatását, közlését, törlését, elvesztését vagy megsemmisítését, valamint véletlen megsemmisülését és sérülését eredményezi.
A Társaság a jelzett vagy észlelt adatvédelmi incidenst haladéktalanul megvizsgálja, majd az adatvédelmi incidens tudomására jutását követő 72 órán belül intézkedéseket tesz az adatvédelmi incidens elhárítására és kezelésére.
Az Adatkezelő szavatolja, hogy az adatkezelés mindenben a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartásával történik.